Nyitólap    Alapelvek   Magnabor   Magna kóstoló   Tagok   English

NYILATKOZAT

A Magna a nyolc alapító mátrai borászat közös képe arról, hogyan válhat a Mátrai Borvidék  erős identitású termőhellyé.


- Tudjuk, hogy a Mátra kiemelkedő minőségű, hozamkorlátozott borok termesztésére is alkalmas “nagy ” borvidék, amit a külön szabályozásra kerülő Magna borokon keresztül fogunk megmutatni. ( A Magna borok készítésének szabályzata )

- Kárpát-medencei fajtákkal szeretnénk erős identitást adni a borvidéknek. Arra összpontosítunk meglévő és leendő telepítéseinknél, hogy az elkövetkező néhány évben megtaláljuk azokat a hazai vörös és fehér fajtákat, amik a borvidék elsődleges arcaivá válhatnak. Ebben kiemelkedő szerepet szánunk a Kékfrankosnak és később a Kadarkának is.

- Vállaljuk, hogy - a kezdeti átmeneti időszakot leszámítva - minden évben készítünk borászatonként legalább egy bort az egyesület által meghatározott szigorú Magna szabályoknak megfelelően, és azt közös bírálatnak vetjük alá.

- Nem csak a borvidék jövője, de múltja is foglalkoztat minket. Dolgozni fogunk feltárásán, megismerésén.

- Tanulni szeretnénk egymástól, valamint más magyar és külföldi borászatoktól. Igényeljük a közös beszélgetést, kóstolót, tapasztatlatcserét, utazást.

- Értjük, hogy az út elején járunk, és azt is, hogy minél többen kell legyünk ahhoz, hogy a Mátra méltó helyet kapjon a borvidékek közt.

- Az Egyesület minden tagja átérzi a felelősséget és szövetséget köt egymással, mert meg akarja élni a közös értékeken nyugvó szakmai összetartás borvidéket formáló erejét.

- Az Egyesület nyitott, és várja azokat a borászatokat, akik hasonlóan gondolkodnak, vállalják az Alapszabály és a Nyilatkozat minden pontjának betartását, valamint elnyerik az alapító tagok kétharmadának támogatását.

 

CREDO

A Kárpát-medence borászati múltja számos értéket rejt. Ezek felkutatása és modern interpretálása egyszerre kaland, misszió és kapaszkodó. Az elmúlt két évtizedben számos európai példa bizonyítja, hogy kizárólag olyan borvidékek tudnak tartósan fölemelkedni, ahol a borok a magas minőségen túl kellően erős identitást is képesek felmutatni. Azt a plusz izgalmat és egyediséget, amivel kitűnhetünk a borvidékek sokaságából, saját fajtáink: a jelenkorban elterjedtek és a majdnem eltűnt, újra felfedezendő ritkaságok adják. Mi, a Magna Mátra tagjai elhatároztuk, hogy a közös építkezésünk fő irányát kizárólag a Kárpát-medencei szőlők adhatják.  Ezekkel a lokális fajtákkal dolgozva különleges közösségi értéket hozunk létre, ami azon túl, hogy a fogyasztóknak örömöt és fölfedezést jelent majd, valódi, tartós identitást is ad a Mátrai Borvidéknek. Fő hangszerünk az első években a Kékfrankos lesz, de már most körvonalazódik, hogy a Kadarkának is fontos szerepe lesz az izgalmas folyamatban, csakúgy, mint a magyar fehér fajtáknak. 

Közös meggyőződésünk, hogy a mátrai borvidék természeti adottságai kiemelkedőek. A borvidék egészére jellemző jó vízháztartású talajok és a meleg, de nem szélsőségesen forró klíma együttesen aromagazdag, jó egyensúlyú, érett csersavú borokat adnak. A kitűnő alapadottságokon felül úgy érezzük, hogy vannak különleges értékeket felmutató dűlők; ezek karakterének felkutatása és kibontása még hatalmas fejlődési ívet garantál a borminőség terén. 

Jól tudjuk azt is, hogy a sikert nem mérik olcsón: ha ki akarunk tűnni a sokaságból, már egy egyensúlyos, gyümölcsös bor esetén is kellő beltartalmat kell a termékhez rendelni; ennek fő forrása a hozamkorlátozás és az alapos szőlészeti munka. Az egyediség megőrzésének kulcsa pedig az, hogy az uniformizált jegyek dominanciája és az egyediség elfedése helyett a kellően visszafogottan használt pincetechnológiák kizárólag a természet adta értékek feltárását szolgálják. Kizárólag az ilyen, valódi személyiséget is hordozó borok képesek vonzó, pezsgő élettel teli, varázslatos vidékké varázsolni a Mátrát – amire szerintünk hivatott is.

Nyolcan vágunk bele ebbe az izgalmas kalandba, de bízunk benne, hogy az irány, amit kijelölünk, mások számára is követendő példának bizonyul és idővel egyre több hiteles és magas színvonalat képviselő birtok csatlakozik majd csapatunkhoz.