Mikor az emberek a szerencsejátékra gondolnak, általában csillogó kaszinóvárosok, villogó nyerőgépek és vastag pénzkötegek jutnak eszükbe. Kevesebben gondolnak arra a kevésbé csillogó tényre, hogy minden pörgetés, laposztás vagy sportfogadás közben a játékosok világszerte milliárdokat veszítenek. A kérdés tehát adott: melyik országban a legnagyobbak ezek a veszteségek, és miért? A 2025-ös pénzügyi jelentések a magyar kaszinó játék veszteségeiről is beszámolnak, de a nemzetközi ranglista élén más szereplő áll. E rövid útmutatóban a téma mögötti számokat, okokat és tanulságokat járjuk körbe, barátságos, könnyen érthető módon. Szó lesz arról, hogyan számítják ki a veszteségeket, mi hajtja felfelé a téteket, és milyen szabályozási ötletek segíthetnek a problémák csökkentésében. Végül kiderül, hogy a rekordtartó ország példája figyelmeztetésként szolgálhat-e arra, hogy a szerencse mindig a kaszinó oldalán áll. A statisztikák nemcsak a kaszinókat vizsgálták, hanem az online pókertermet, a lottót és a sportfogadási platformokat is, hiszen ezek együtt rajzolják ki a teljes képet. Ehhez az elemzéshez a lakosság számát, az egy főre jutó jövedelmet és a kulturális szokásokat is figyelembe vették, így a kapott rangsor jóval többet árul el, mint egy egyszerű dollárösszeg.
Mi számít szerencsejáték-veszteségnek?
Amikor egy ország szerencsejáték-veszteségeit mérik, a kutatók nem az összes elköltött pénzt nézik, hanem azt az összeget, amely végleg kicsúszik a játékosok kezéből és a szolgáltatók zsebében landol. Ha valaki például beül a pókerasztalhoz száz dollárral, és a parti végén ötvennel távozik, akkor a veszteség ötven dollár. Ugyanez a logika érvényes a sportfogadásra, a lottóra és a játékgépekre is. A mutatókat általában kétféleképpen közlik. Az egyik a teljes, országos veszteség, amely megmutatja, mennyi pénz hagyta el a háztartásokat egy adott évben. A másik az egy felnőttre jutó veszteség, ami pontosabb képet ad, mert figyelembe veszi a népesség nagyságát. Így fordulhat elő, hogy egy kisebb ország a lista élére kerül, miközben a teljes összegekben nagyobb gazdaságok vezetnek. Fontos, hogy ezek a számok nem feltétlenül jelzik a lakosság jólétét vagy a kaszinók sikereit, inkább arra világítanak rá, mennyire elterjedt a szerencsejáték és mekkora kockázatot hordoz a lakosság számára. A felmérések gyakran inflációval kiigazított adatokat is közölnek, hogy az évek közti összehasonlítás pontosabb legyen. Ráadásul az illegális piac becslése szintén számít, mert a valós veszteség ennél jóval magasabb lehet.
A rekordtartó ország és a számok
Az elmúlt években a legtöbb globális jelentés Ausztráliát nevezte meg a legnagyobb vesztesnek, ha egy főre jutó összegeket nézik. A Nemzetközi Szerencsejátékkutató Intézet adatai szerint az ausztrál felnőttek évente átlagosan mintegy 1 000 amerikai dollárt veszítenek a különféle játékformákban. Ez a szám csak kis mértékben ingadozik: a lottó, a pubokban található „pokie” gépek és az online sportfogadás tartja magas szinten. Összehasonlításképp, az Egyesült Államokban az egy főre jutó veszteség körülbelül 400 dollár, bár a teljes országos összeg így is közel háromszorosa az ausztrálnak, egyszerűen a népesség mérete miatt. Míg Makaó és Szingapúr kaszinói hatalmas bevételt termelnek a turistákból, a helyi lakosokra vetített veszteség még így sem éri utol az ausztrál mutatót. A szakértők kiemelik, hogy a magas jövedelem, a könnyű hozzáférés és a kulturális elfogadás együtt teremt olyan környezetet, ahol a veszteségek rekordot dönthetnek. A tendencia ráadásul évek óta stabil, ami komoly kérdéseket vet fel a szabályozók előtt. Mindehhez hozzájön, hogy az országban szinte minden sarki boltban található lottóterminál, a kocsmákban pedig napestig villognak a gépek, így a kísértés folyamatos.
Miért költenek ennyit a játékosok?
Az, hogy egy ország lakói mennyit veszítenek a szerencsejátékokon, több tényező közös hatásának eredménye. Kutatások szerint az elsődleges mozgatórugó az elérhetőség: minél könnyebben talál valaki játékgépet vagy online platformot, annál nagyobb az esélye, hogy fogadni fog. A második ok a marketing. A szolgáltatók színes hirdetésekkel, ingyenes pörgetésekkel és bónuszokkal csábítják vissza a játékosokat, ami erősíti a „még egy próbát” érzést. Harmadik tényező a társadalmi norma. Ha a baráti kör rendszeresen lottózik, kaszinózik vagy sportfogad, egy idő után az új belépő is természetesnek érzi, hogy csatlakozzon. Emellett a gyors nyeremény reménye, valamint az adómentes jackpot ígérete sokak számára vonzó. Végül itt a digitális kor előnye és csapdája: az okostelefonoknak köszönhetően a fogadás egy érintésnyire került, így az impulzív döntések is gyakoribbak. Mindezek együtt olyan spirált hoznak létre, amelyben a veszteségek gyorsabban halmozódnak, mint ahogy a játékosok észbe kapnának. A gazdasági bizonytalanság szintén szerepet játszik: néhányan a gyors pénz reményében kockáztatnak, abban bízva, hogy egy nagy nyeremény megoldja anyagi gondjaikat, ám a statisztikák ennek ellenkezőjét mutatják.
Mit tanulhatnak ebből más országok?
Az ausztrál példa nemcsak figyelmeztetés, hanem tananyag is lehet a döntéshozók számára. Először is, a korlátlan hozzáférés bizonyítottan növeli a veszteségeket, ezért sok szakértő a gépszám és a nyitvatartás korlátozását javasolja. Másodszor, a transzparens adatszolgáltatás kulcsfontosságú. Ha a játékosok heti szinten láthatják saját veszteségeiket egy központi rendszerben, könnyebben hoznak felelős döntést. Harmadszor, fontos a megelőzés. Oktatási kampányokkal már az iskolában meg lehet tanítani, hogy a szerencsejáték nem pénzkereseti forma, hanem szórakozás, amelynek ára van. Emellett egyre több ország teszteli a veszteségplafont, amelynél a rendszer automatikusan letiltja a felhasználó számláját, ha az adott hónapban túl sok pénzt veszített. Végül, a közösségi támogatás sem elhanyagolható: telefonos segélyvonalak, anonim önsegítő csoportok és ingyenes tanácsadás mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a játékos ne egyedül küzdjön a problémával. Ha ezek az eszközök együtt dolgoznak, a veszteségek hosszú távon csökkenthetők, miközben a szórakozás élménye megmarad. Nem utolsósorban a kutatás finanszírozása is elengedhetetlen, mert csak pontos adatok alapján lehet hatékony politikát tervezni, legyen szó adókulcsokról vagy reklámkorlátozásról.